Semmelweis Egyetem | Könyvtár | Neptun | Telefonkönyv | Intranet | SE Hírek | Bejelentkezés

Transzplantációs és Sebészeti Klinika

Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar

A Klinika Betegellátás A szervátültetésről Oktatás Elérhetőség

 M.Á.: Üzenet

Az ember, ha végképp nem tud baját segíteni, jobbára a csodára vár. Esetleg, ha lehetősége adódik, segítségért üzem egy jószándékű marslakónak. Tudom, mert megtörtént velem is.

Ekkor már egy vérző ormányú, dagat bokájú, hörgő, tohonya elefánt voltam, akiben nem tudatosult, hogy egyértelmű lejtőn, a kaszás felé sodródik. Később már tudtam, hogy elefántként sem húzhatom sokáig. A vízhajtóktól immár kizárt, hogy újra ember lehessek, sőt életem már csak emlék lehet mások számára. Nincs több ötlet, marad a halálfélelem, a csodavárás és az üzenet. Ekkor dialízis, újjászületés.

Legrégibb barátnőm lélekszakadva felkeres, elmeséli álmát, miszerint én már meghaltam. Bár úgy is lehetne, lám-lám még élek. Sőt még örömeim is vannak. Jóllehet az az öröm például, hogy nem kell nyakig inni magam, mint korábban, hamar átvált olthatatlan szomjazásba. Ennek kísérő jelenségei: a rajongás egy kávéscsészényi savanyított ásványvízért, mint földi menyországért, az hogy az ember a bőrén keresztül is inna, és a jelenet, amint percenként a vízcsaphoz rohangál, hogy úgy prábljon inni, mint a cica, vagy a kutya, csak a nyelvével - hátha így kevesebb is elég. De milyen az ember - időnként "véletlenül" lecsúszik egy-egy huncut korty.

Alapvető feladat - időnként inni kell. Ha inni nem lehet az evéssel együtt, a legtöbb étel olyan, mintha vattát kellene legyömöszölni. De továbbra is, és megint enni kell, mert a "szárazsúly" araszol lefelé. Elfogyni pedig buta dolog lenne. Tejszínhabos eper, hűtött dinnye, mákos, diós beigli, sósmogyoró és ó gasztronómia! Lehet kóstolgatni, de épp csak annyit, hogy tudja, mire nem szabad még gondolni sem. Kiadósabb kóstolásért cserében újra megbizsergetheti a halálfélelem kálium-túltengés címen. Hosszabb utazás során, megérkezésnél drukkolhat, vajon zsibbadó nyelvvel, zsibbadt lábbal fel tud-e állni, nem csuklik-e össze a leszállásnál, és egyáltalán el tudja-e hagyni a járművet. Ilyenkor általában nincs kéznél a Rezónium. Más esetben falánk szenvedéllyel kiérdemelheti még a szégyenérzet nélküli, kielégíthetetlen vakarózást is, köszönhetően a foszfornak.

Ezek a példák talán csak kellemetlenségeknek tünhetnének, ha nem tásulna hozzájuk a dialízis réme. Rémségével ellentétben tulajdonképpen megváltást jelent. Mégis sokak számára beteljesíti a félelem, a fenyegetettség, a mégnagyobb kiszolgáltatottság érzését. Talánolyan, mintha egy fogát csattogtató rém előre vigyorogna aljasságán, amit mondjuk a legközelebbi kezelésen követ el. Vérnyomás-ingadozás, hányinger, hányás, görcsök, esetleg ájulás, stb., stb.. No és ott van a gép. Mikor áramlik benne a páciens vére, olyan érzés, mintha ki lenne fordítva az ember a visszájára, sebezhetően, kitéve minden veszélynek. Nagy-nagy tisztelet a "diás" nővéreknek, de a kezeltnek - különösen a kezelés végén, a "visszatöltés folyamatánál - eszébe jut, hogy a nővér is csak ember, apró tévedése, figyelmetlensége a beteg életébe kerülhet. A kezelést akkor "úszta meg", ha elkerülték a hézköznapi, ebben a helyzetben kínossá válható problémák is. Ezek ellen sokan azzal próbálnak védekezni, hogy a kezelés ideje alatt éppen csak vannak, vagyis alszanak - ha tudnak.

Általában véve kevés problémamentes alkalom lelhető a dializált létben. A kivétel talán (?) amikor dolgozik az ember. Feltéve ha van olyan állapotban, jut rá energiája, ha alkalmazzák, miután kiderül, milyen cipőben jár, és egyeztetni tud a "diás" idejével.

Mindezzel együtt állni kell a sarat. De meddig? Ameddig bírja. De meddig bírja? Az erőfeszítések jutalma csak az, hogy az életbenmaradás esélye egyre rosszabb, az élettér, a ketrec egyre szűkül. Egyre sűrűbb a rács, kevesebb az éltető fény.

Mi, akik már egyszer kikerültünk a ketrecből, sokat tudunk a kínlódásról, és segítséget nyújthatunk a még kínlódóknak, de megváltani a rémségektől - akárcsak a transzplantáció csoportok - nem tudjuk. Van azonban megoldás, de ehhez szükség van valamire, illetve valakikre. Hiszen vannak, akik az egyik emberi élet megmentésével, illetve elvesztésével szemben már tehetetlenül állnak, de a tehetetlenséget felcserélhetik. Lehetőséget adhatnak a várva várt CSODÁHOZ. Elvileg "intenzíven" - és a gyakorlatban? Tudjuk, apró butaságokra szabdalt világunkban a sok munka, ezer gond között tompul e lehetőség fényessége, de elsősorban rajtuk múlik. és így nincs is szükség a marslakókra.

Köszönet a lelkiismeretes munkájukért.

M.Á.

(Vesetranszplantáció: 1993.szeptember)

© Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika
Minden jog fenntartva.
Semmelweis Egyetem
Transzplantációs és Sebészeti Klinika
1082 Budapest, Baross u. 23-28.
www.semmelweis.hu/transzplant